Szakítás.

Mindannyian máshogy reagálunk rá.

Vannak, akik szó szerint összecsuklanak a fájdalmas teher alatt, mások pánikrohamot kapnak az óriási érzelmi veszteség előszelére, de olyanok is akadnak, akik kevésbé produkálnak fizikai tüneteket, a lelküket viszont kikaparnák, csak hogy ne fájjon. Tartozz bármelyik csoportba, valószínűleg ugyanazok a kérdések járnak a fejedben.

„Mit csináltam rosszul?”

„Miért nem voltam elég?”

„Mikor múlik már el a fájdalom?”

Végül eljutsz arra a pontra, amikor már tényleg bármit megtennél, hogy magad mögött hagyhasd ezt az erőteljes és pusztító szenvedést és a tehetetlen dühöt. Az elengedés azonban nehéz. Nem úszhatod meg!

Viszont képes lehetsz tudatosan kezelni.

 

Hogyan éljem túl a szakítást?

 

Mit tehetsz szakítás után?

Az első tényező, ami támogatja az elengedést: a hála. Légy hálás azért az időért, amit kaptatok, amit együtt tölthettetek. Köszönd meg, hogy eddig is az életed része volt. Ha a hiányérzetet át tudod alakítani hálává, sokkal könnyebb lesz elengedni mindent.

Ez persze nem megy csettintésre! Ne is várd el. Amikor elveszíted a szerelmedet, akkor nehéz így gondolkodni. De ha átállítod a fókuszodat, és elkezdesz arra koncentrálni, hogy mennyire hálás vagy, amiért ennyi ideig az életed része volt, sokkal hamarabb túllendülsz a szenvedésen.

A másik tényező, ami segít az elengedésben, az idő. Ezt nem lehet megspórolni. Tudom, ez rossz hír, hiszen amikor elveszíted a szerelmedet, azonnal el akarod érni, hogy ne fájjon. El akarod engedni itt és most. Kész! „Ne fájjon. Ne hiányozzon. Ne legyek rá dühös.” Csak sajnos ez nem így megy…

Nem varázsütésre.

A szerelem egy mély és intenzív érzelem, amely ott volt és ott van benned. Beleszerettél a párodba, lángra lobbantál iránta, együtt voltatok, van sok rossz és jó emléketek. Vagyis: rengeteg ideig építgetted ezt a kapcsolatot. Még akkor is, ha mindez csak egy hétig vagy egy hónapig tartott. Akkor is egy érzelmileg intenzív építményről beszélünk. Ezért kell a lecsengési időszak. Nem szabad elvágni, és nem is lehet.

Nem tudod megspórolni a fájdalmat…

Amikor el kell engedned valamit, végigmész egy úgynevezett gyászgörbén, amin kezdetben ott a düh, a harag, az elkeseredés. És ha ezeken átmész, csak utána lehet elindulni az elfogadás és a remény felé. A görbét nem lehet megúszni. Sőt, még az is előfordulhat, hogy visszacsúszol. De ez tök RENDBEN VAN! És ez az, amit meg kell értened.

Ne légy dühös magadra emiatt. Ne emészd magadat! Helyette ismerd fel, hogy oké, visszacsúsztál, tegyél be egy zenét, igyál meg egy pohár bort, és nyugodj meg. Döntsd el, hogy nem akarod így érezni magadat, azután lépj tovább. ÖNMAGADÉRT.

Szakítás után!

 

Mi segítheti még a feldolgozást?

A harmadik dolog, ami tud segíteni, az a rituálék megléte. Igenis tarts egy lezárást – még akkor is, ha fájdalmas –, különben ott marad a lezáratlanság élménye. Ott fog lebegni fölötted, és kísért egy egész életen át. Ezt akarod?

Ha tényleg szeretnéd elengedni a szerelmedet, akkor csinálj hozzá egy rituálét. Nem is kell, hogy ő is ott legyen. Gondolj az Ízek, imák, szerelmekre! Julia Roberts egy vizualizáción keresztül búcsúzott el a volt férjétől.

A lényeg: olyan rituálét keress, ami Neked segít.

Az utolsó tippem az elengedéshez pedig az, hogy nézz rá úgy, mint egy megújulásra. Például, hogy itt a lehetőség, hogy megtaláld a még jobban hozzád illő párt. Így könnyebb elengedni a dolgokat. Nem mondom, hogy rögtön jön ez az érzés. Viszont érdemes felidézni magadban, mert ez fog abban segíteni, hogy egy pozitív és teremtő energiával tudj továbbmenni. Ugyanis a fájdalom energiájából elképesztően nehéz újat alkotni, újat teremteni, energikussá válni. Ezért érdemes átváltani egy pozitívabb, magasabb energiájú érzésbe.

Akár hiszed, akár nem, tudom, mi jár most a fejedben. Hogy neked ez még nem megy. Hogy sosem fogod tudni elengedni. Hogy képtelen vagy beletörődni abba, hogy vége. Semmi baj! Ezek teljesen természetes érzések. Viszont el kell mondanom, hogy nincs igazad. Igenis képes vagy feldolgozni a szakítást!

Ne várd meg, míg már neked is eleged lesz saját magadból…

Mivel május a szerelem hónapja, úgy döntöttem: SEGÍTEK NEKED. Egérutat kínálok. Elfogadod?

 

Igen! El. Látni akarom az egérutat!