A legrosszabb a szakításban?

Az egész szakítás maga a nagybetűs ROSSZ.

A címet olvasva Neked is valami hasonló gondolat jutott eszedbe, nem igaz? Megértem. Persze, hogy ez jutott eszedbe, hiszen el vagy keseredve. Fáj. Dühös vagy. Az emlékek olyanok, mint egy folyton húzódó és lüktető seb, amelyről időről időre lekaparod a varat, és csak hagyod vérezni.

Azt írtam, megértem, de ennél azért sokkal többről van szó.

Mert ÁT IS ÉRZEM a fájdalmadat.

Én is voltam már hasonló cipőben, ezért tudom, hogy min mész keresztül. Ám a szakemberré válásom útján megtanultam: van rosszabb dolog a szakításnál. Nem az a fő probléma. Nem az egyetlen.

A gond az, hogy: ÉRTÉKTELENNEK érzed magadat.

Semminek.

„Nem vagyok elég jó…”

„Nem vagyok szerethető…”

„Nem kellek senkinek…”

Ismerősek ezek a gondolatok?

Óriási trauma ez. Valódi sérülés, amely az önértékeléseden húzódik. Persze mindez természetes első reakció. Szakítás után szélsőségesek az érzéseid és kifordulsz önmagadból – mint minden nő –, és ez rendben van! Hallod? Rendben van!

Az viszont, hogy bántod magadat… nos, az nincs.

NEM VAGY ÉRTÉKTELEN.

Csupán ezzel a pasival nem működtetek együtt. Fontos, hogy megfigyeld, mit rontottál el, mi volt a te részed, a te felelősséged. Ám általában nem az a baj, hogy nem voltál elég jó, kedves vagy szerethető, sokkal inkább az, hogy nem kommunikáltál tisztán. Nem voltál őszinte magadhoz abban a tekintetben, hogy mi a jó neked, és mi nem.

Elnéztél sok mindent.

Elfeledkeztél a saját vágyaidról.

De ez nem számított, mert volt valaki melletted. Most viszont nincs. És ez félelmetes. Hiszen gáz szinglinek lenni, ezt mondja a társadalom. A férfiaktól függ az életünk, ezt a gének mondják. Szeretem, vissza akarom kapni, ezt meg a szíved mondja.

Inkább kiszolgálod. Inkább szemet hunysz. Inkább megadod magad, csak ne kelljen továbbra is azzal szembesülnöd, hogy értéktelen vagy. Hogy egyedül vagy. Hogy magányos vagy.

A szakítás fáj.

Ez természetes.

De az önbántás nem az.

Azért írom ezt le neked, mert nem szeretném, ha beleesnél ebbe a csapdába. Érezheted magad elkeseredettnek, dühösnek, szomorúnak, még egy kicsit ostorozhatod is magadat, hiszen ilyenkor ez is a repertoár része.

Mert sértett vagy.

Megbántottak.

Még egyszer: mindez tök oké, de ne vidd túlzásba. Nem szeretném, ha minden reggel azzal a gondolattal néznél bele a tükörbe, hogy utálod magadat azért, aki vagy. Mert azt hiszed, nem voltál elég jó.

Ne hagyd figyelmen kívül, mekkora érték vagy!

EGY KINCS.

Éld meg az érzéseket, tekints normálisként a szélsőséges reakciókra is, de aztán döntsd el: meddig akarod így érezni magadat?

Nekem fontos, hogy ne taszítsd száműzetésbe a benned élő királynőt. Ezért most megadom neked a legnagyobb esélyt a szakítás feldolgozására. A fájdalmat nem spórolod meg, de szenvedned és önmagadat bántanod nem kell…

Viszlát, végeérhetetlen sírás!